Lakókocsink és utánfutónk biztosítása éppolyan fontos, mint gépjárművünké

Mindig köss kötelező biztosítást!2024. május 29., szerda

A mobil nyaralás egyre népszerűbb a magyarok körében, és szerencsére Európa-szerte rohamosan nő a lakókocsik és lakóautók számára kialakított, teljes infrastruktúrával ellátott parkolóhelyek száma is. Vannak, akik semmiért nem cserélnék el a lakókocsik és lakóautók által nyújtott szabadságot, azzal azonban sokan talán nincsenek tisztában, milyen biztosítási szabályok vonatkoznak ezekre a járművekre. Cikkünkkel nekik (is) szeretnénk segíteni.

Egyesek tévesen úgy gondolják, hogy kötelező biztosítást (KGFB) csak a vontató járműre kell kötni, és a vontatott szerelvényre nem. Ez nem így van, ugyanis az utánfutóra és a lakókocsira szintén meg kell kötni a felelősségbiztosítást, és számítani kell arra, hogy akár egy közúti ellenőrzés folyamán is kérhetik a KGFB igazolását.

A lakókocsi olyan lakójármű, amely önerejéből nem, csupán valamely vonójárműre kapcsolva, vontatmányként képes hosszabb távú helyváltoztatásra. A lakókocsikra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a gépjárművekre, vagyis rendelkezniük kell

  • rendszámmal,

  • érvényes forgalmi engedéllyel,

  • törzskönyvvel,

  • tulajdonosának gondoskodnia kell az időszakos műszaki vizsgáztatásról, a kötelező biztosítás megkötéséről és a gépjárműadó rendszeres befizetéséről is.

Fontos különbséget tenni a lakóautó és a lakókocsi között, ugyanis ezek a kötelező biztosítás tekintetében is eltérnek. A lakóautó egy önálló jármű, melynek hátsó részében egy kis lakótér van kialakítva, míg a lakókocsihoz szükség van egy vontató járműre is – amelyre természetesen külön KGFB-t kell kötnünk. Nem érdemes az utánfutó vagy a lakókocsi biztosítás költségein spórolni, már csak azért sem, mert a kötelező biztosítási díjak mindkettő esetében jóval alacsonyabbak, mint az autóknál, és előfordulhat, hogy kedvezményt is kapunk, amennyiben együtt kötünk a vontató és vontatott járművekre.

Kerüljük el a bírságot, és tartsuk be az előírásokat!

Amennyiben elmulasztunk biztosítást kötni az utánfutóra, hasonló következményekkel számolhatunk, mintha biztosítatlan autóval közlekednénk:

  • helyszíni bírságra,

  • fedezetlenségi díjra

  • és rendszám levételre.

 

Amennyiben téged is vonz a lakókocsis/lakóautós életforma, fontos, hogy rendelkezz kötelező biztosítással. Használd online kalkulátorunkat, és kösd meg szerződésed percek alatt, sorban állás nélkül!

https://www.eurorisk.hu/biztositasok/kotelezo-biztositas



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.06.04
PoweredBy: SK Trend Kft