Közelgő kgfb-kampány: tovább csökkennek a díjak?
Kevesebb, mint egy hónap és itt az új kgfb-kampány, igaz, a gépjármű-tulajdonosok között kisebbségbe kerülnek az év végi váltók. A 4 milliót meghaladó szerződés közül alig másfél millióan lehetnek jogosultak a váltásra az előttünk álló hetekben – írja a Privátbankár.hu.

Most már tényleg itt a trendforduló?

A biztosítók szerint az idei év díjbevétel-növekménye mellett az is jól mutatja, hogy elérkezett a trendforduló Magyarországon a kgfb-piacon, hogy az állománydíj - 3 évi csökkenés után - a díjbevételt meghaladó mértékben, 7,8 százalékkal emelkedett. Ugynakkor egy év alatt 3,3 százalékal, 4,412 millióra növekedett az élő biztosítási kötvények száma, azaz a bevétel nagyobb állományon oszlik szét, ráadásul arányaiban nő az éves díjfizetés az évközi váltók között is - köszönhetően az ezért kapott kedvezményeknek.

Növekvő kárköltségek

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta, hogy a kgfb-piacon 2011. óta újra emelkednek a kárköltségek, köszönhetően az új gépjárművek (és azok kárköltsége) növekedésének, valamint annak, hogy a kicsit jobban élő lakosság gyakrabban hajtja a kocsikat, ami megnöveli a károk számát. A közelmúltban Nagy Koppány, az MNB területért felelős felügyeleti igazgatója elmondta, hogy a biztosítók 2012 óta nem követik az üzemanyag-felhasználás (az autóhasználat) és a személyi sérüléses károk költségeinek emelkedését, márpedig ha a kárhányaduk tovább romlana, azt a felügyelet már akár rendszerkockázatként értelmezhetné.

A fentiek ellenére a piaci szereplők szerint az idei "kampányban" is lesz olyan biztosító, amely alaposan alácsap a piacnak. Kérdés, hogy az egyre csökkenő megtakarításokért, 1-2 ezer forintért nekiállnak-e a váltásnak az autósok. A Privátbankár.hu által megkérdezett szakemberek szerint a kampány után ugyanakkor ismét normalizálódik majd a piac, s az átlagdíjszint az éves kötéseken keresztül fog tudni emelkedni az elkövetkező években.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft