Heves esőzések, villámárvizek: érdemes óvni otthonainkat!
Minden épület sebezhető: a heves esőzések által okozott villámárvizek szinte bármilyen épületet elérhetnek, még a folyóktól, patakoktól távoliakat is. Ezért fontos az építkezés megkezdése előtt átgondolni és megtervezni az árvízvédelmet. Természetesen, ha már áll a ház, akkor is léteznek olyan óvintézkedések, amivel megakadályozhatjuk a jelentős károkat.

A heves esőzések által kiváltott árvizek általában rendkívül hirtelen következnek be, ezekre előre figyelmeztetni nem igazán lehet. Ezért is fontos az áradásokra való előzetes felkészülés.
 
Építkezés előtt
Építkezéskor érdemes már a tervezési szakaszban beszélni az építésszel az árvízvédelemről, hogy milyen strukturális intézkedések lehetnek ésszerűek és ezeket figyelembe kell venni az építési tervben. Hogy pontosan mit kell tenni a vízbetörés elkerülése érdekében, az persze függ az ingatlan elhelyezkedésétől és az árvízkockázat mértékétől. Ezekről a helyi önkormányzattól, vagy a vízügyi hatóságtól lehet információkat szerezni.
 
Lehetséges, hogy az ingatlan kisebb mértékű elárasztását előre be kell tervezni, olyan területek fenntartására lehet szükség, ahol a víz elszivároghat, érdemes lehet akár külön víztározókat kialakítani, a telek elhelyezkedésétől függően esetleg magasabbra építkezni, az ártereket falakkal, a ház bejáratait lépcsőkkel, küszöbökkel védeni, a nyílászárókat megfelelően szigetelni, a vízelvezető rendszerekbe visszacsapó szelepeket szerelni, ami megakadályozza a víz, esővíz, szennyezett víz visszaáramlását a pincébe, házakba.
 
Utólagos megoldások
Szintén rengeteg olyan védelmi intézkedés létezik, amelyekkel a ház utólag is árvízállóvá tehető. Küszöbök kialakítására például utólag is lehetőség van. Mindenekelőtt érdemes azonban a ház elárasztásának kockázatát és a gyenge pontokat felmérni az elhelyezkedés, a szerkezeti állapot és a kárelőzmények alapján, amelyhez nem árt szakértői segítséget is igénybe venni. A védelemhez vízálló építési anyagokra, megfelelően kialakított vízelvezető és biztonsági rendszerekre van szükség. Az utólagos vízszigetelésekre többféle eljárás és technológia áll rendelkezésre, melyek önmagukban, illetve együttesen is alkalmazhatók.
 
Fontos, hogy a már kiépített ereszcsatornákat és lefolyókat rendszeresen megtisztítsuk, az alagsorban, pincében lévő elektromos berendezéseket, kábeleket magasan tároljuk,
 
A biztosítás is segít
A lakásbiztosítások átfogó segítséget nyújtanak, hiszen a károk anyagi rendezésén túl számos biztosítótársaság gyorsszerviz formájában is segíti ügyfeleit a vészhelyzet elhárításában. Nem árt azonban alaposan tanulmányozni a szerződési feltételeket, és szükség esetén módosítani, hogy az ingatlanok, és a benne található ingóságok is védve legyenek egy esetleges vízkár esetén.

Forrás: Biztosítási szemle

Kérjük, tekintse meg lakásbiztosítási termékkínálatunkat: 


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft